Halász János szombat délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be: megtalálta az új SZDSZ-t

„Ez az új SZDSZ, durva külföldi befolyással és nyíltan nemzetellenes politikával”

– magyarázta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton a Momentum kapcsán, amely szerinte nyíltan nemzetellenes politikát folytat.

Rövid idő alatt megmutatta igaz arcát a Momentum, és „nagyon ismerős ez az arc” – mesélte Halász, papírból felolvasott enervált duzzogását azzal folytatva: „szégyen és gyalázat”, amit a Momentum a magyar nemzet ellen művel, hiszen Erdélyben nem a magyar, hanem a román pártoknak, Felvidéken pedig szintén nem a magyar, hanem a szlovák pártoknak kampányolt.

A fideszes úgy tudja, a Momentum Brüsszelben is a magyar érdekeket támadja, az Európai Parlamentben a „legvadabb bevándorláspárti szélsőliberálisok” közé tartozik. „Még a NATO-nak és az Amerikai Kongresszusnak is leveleket írogatnak Magyarország ellen. Az sem titok, hogy Soros pénze van mögöttük, és a vezetésük is tele van a Soros-hálózatban kinevelt emberekkel” – fakadt ki a hol Putyinnak, hol Trumpnak, hol Erdogannak pávatáncoló kormánypárt szóvivője.

Áder? Képviselők!

Ugyanitt Halász kérdésre válaszolva kifejtette, a Fidesz támogatja a köztársasági elnök illetményének emelésére vonatkozó javaslatot, mert az államfő a legfőbb közjogi méltóság, ezért helyes, ha más közjogi méltóság – az Országgyűlés elnökének – illetményéhez kapcsolják a fizetését.

Emlékezetes, a héten sokakat felháborított a hír, hogy Áder János jelenleg is milliós fizetését tovább emelik, konkrétan megduplázzák.

Halász most azzal a fura logikával érvelt, hogy „több olyan országgyűlési képviselő is van, akinek magasabb a fizetése, mint a köztársasági elnöké”.

Mészáros? Karácsony!

A szóvivőt arról is kérdezték, hogy sajtóhírek szerint Mészáros Lőrinc dollármilliárdos fideszes strómanhoz köthető cégek nyerték el az atlétikai sportcentrummal kapcsolatos területrendezési munkákat, holott még nem is biztos, hogy megépül a létesítmény.

Halász János ezt azzal kente el, hogy Budapest jelentkezett egy esemény megrendezésére, így vannak folyamatok, amelyek már elindultak. Hozzátette: éppen azért sürgetik Karácsonyt Gergely főpolgármestert és az új városvezetést, hogy minél előbb mondjon véleményt, lesz-e atlétikai világbajnokság és kell-e a stadion.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!