Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

TASZ: Többen haltak meg kórházi fertőzésben tavaly, mint autóbalesetben

2018-ban 15 151 kórházi fertőzésről érkezett jelentés, és 541-en meg is haltak valamilyen egészségügyi intézményben összeszedett kórban – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatójából, melyet a Társaság a Szabadságjogokért nézett át.

A jelentés egyik legfontosabb megállapítása, hogy meredeken emelkedik az antibiotikumoknak ellenálló multirezisztens kórokozók okozta fertőzések száma: míg 2013-ban 10 000 betegre még 19,3 ilyen fertőzés jutott, addig 2018-ban ez az arány már 28,1 volt (ebben az évben 206 haláleset történt multirezisztens kórokozók miatt).

Kiderült az is, hogy a legtöbb multirezisztens fertőzés katéterhez köthető, a megbetegedettek átlagéletkora 67 év, többségük (41 százalékuk) a belgyógyászaton betegszik meg.

A jelentés szerint a súlyos bélfertőzés aránya pár évvel ezelőtt csökkenő tendenciát mutatott, de 2016-tól újra emelkedik: 2017-ben 27,4, 2018-ban 28,1 eset jutott 10 000 betegre. 2018-ban 5549 esetet diagnosztizáltak, mintegy 100-zal többet, mint azelőtt, a fertőzés számlájára 249 tavalyi haláleset írható.

Hatalmasat ugrott a vérmérgezések aránya is: 2017-ben 18,2 eset jutott 10 000 betegre, 2018-ban 21,2 volt az arány, mely 4060 fertőzést és 86 halálesetet jelentett.

A dokumentumból az is kiderül, hogy magyar kórházakban felhasznált kézfertőtlenítő mennyisége messze elmarad az uniós átlagtól: tavaly 9,51 litert használtak 10 000 ápolási napra vetítve, miközben az EU-ban ugyanez a mutató már 2015-ben 24 liter volt.

A TASZ szerint kijelenthető, hogy

többen haltak meg 2018-ban kórházi fertőzésekben, mint autóbalesetben,

mert ugyan az utakon 567-en vesztették életüket, kórházi fertőzésben pedig 541-en, de a kórházaknak csak a fent említett három fertőzésfajtával kapcsolatos haláleseteket kell kötelezően jelenteniük.