Bulvár

Tömegverekedés volt a Westend bevásárlóközpontban

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Kihallgatja a rendőrség a Ripost és az Origo főszerkesztőjét

Egy lejáratóanyag vett nem várt fordulatot.

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.
Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője. Fotó: Facebook/Donáth Anna

Augusztusban durván beleszállt a Momentumnak EP-képviselői mandátumot szerző Donáth Annába a propagandasajtó. Egy névtelen olvasói levélre hivatkozva azt terjesztették, hogy a fiatal politikus szexuálisan zaklatott egy diáklányt egy fesztivál után.

Donáth Anna cáfolta a vádakat, friss házasként, nászútjáról azt üzente, semmi nem igaz a kormánymédia álhíréből, és beperelte a hazugsággyárakat.

Friss fejlemény, hogy a bíróság végzése szerint a rendőrségnek most többek között meg kell állapítania, kik készítették elő és hozták nyilvánosságra az írásokat, valamint kitől származik a cikkekben említett „olvasói levél”, ehhez pedig szükséges

Ómolnár Miklós, a Ripost, valamint Gábor László, az Origo főszerkesztőjének tanúkénti kihallgatása is.

Donáth Anna Facebook-oldalán úgy reagált: nem tűrik, hogy a két főszerkesztő és propagandalapjaik hazudozzanak azért, mert már megszokták, hogy mindenki rájuk hagyja.

KIHALLGATJÁK A RIPOST ÉS AZ ORIGO PROPAGANDALAPOK FŐSZERKESZTŐIT!Ómolnár Miklóst, a ripost.hu és a Ripost…;

Posted by Donáth Anna on Saturday, November 9, 2019

„Meg fognak bűnhődni azért, hogy folyamatosan hazudnak, hogy bármikor használhatók arra, hogy megpróbálják tönkretenni azoknak az életét, akiket veszélyesnek gondolnak a kormányra nézve”

– üzente a momentumos a propagandistáknak.

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

Dőlnek a csontvázak? Nyomoznak a CÖF plakátkampányos cége ügyében

Mészáros Lőrinc a verseny nélkül elnyert állami megbízásokról: „Ezt minden magyar vállalkozó nevében kikérem magamnak”

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt

Kocsis Máté: Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti