Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Megszólalt a darnózseli hentes, aki feldarabolhatta feleségét

N. János, a darnózseli hentes.
N. János, a darnózseli hentes. Részlet az RTL Házon Kívül című műsorából.

Az RTL Házon Kívül című műsora exkluzív interjút készített N. Jánossal, akit azzal vádoltak, hogy 2014-ben megölte és feldarabolta feleségét, maradványait pedig szétszórta, az emberölésre azonban konkrét bizonyítékot nem találtak, így egyelőre testi sértés miatt ítélték el hét évre nem jogerősen.

A férfi úgy látja, lejáratókampány folyik ellene, továbbra is Darnózselin él, szerinte nincs oka bujkálni. Már nem hentes, egy fuvarozócégnél dolgozik,

saját részre sem készít hústermékeket, mert szerinte nem lenne ember, aki elfogyasztaná azokat.

A gyilkossági ügyével kapcsolatban azt lehet tudni, hogy N. János és felesége, Judit között már korábban elmérgesedett a viszony. A nő elköltözött otthonról, majd férjét feljelentette bántalmazás miatt, az ügyben a hentest ekkor próbára bocsátotta a bíróság. János szerint viszont nem történt semmi komoly:

„Megfogtam a feleségem két vállát, és – nem magyarázkodni akarok –, de ha ennyi volt, akkor ennyi volt. Megfogtam a feleségem két vállát, amikor cirkuszolt, és megráztam, hogy mikor térsz már észhez.”

Állítása szerint nem félt tőle a felesége, Judit testvére szerint viszont a férj egyre agresszívebb lett, kitépte a haját, meg is verte. A testvér szerint a hentes követte és fényképezte is a feleségét, azt akarta bizonyítani, hogy az asszony megcsalja.

A feleség családja biztos abban, hogy a férj a gyilkos. N. János ügyében az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért nyújtott be fellebbezést, amelyről a kúria dönt majd.