Bulvár

Tömegverekedés volt a Westend bevásárlóközpontban

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Erzsébetvárosban is leállították a kilakoltatásokat

Harta ViktorHarta Viktor
Tüntetés a kilakoltatások ellen.
Tüntetés a kilakoltatások ellen. Fotó: Facebook/Utcajogász

Józsefváros és Újbuda után Erzsébetvárosban is leállítotja az önkormányzat a kilakoltatásokat, miután ott is megbukott a Fidesz (a DK-s Nidedermüller Péter lett a polgármester az októberi választáson).

A DK szerda reggeli közleménye szerint a VII. kerületi végrehajtások felfüggesztése már a legközelebbi, jövő hét elején következő kilakoltatásokra is vonatkozik. Azt írták:

„A Demokratikus Koalíció és Erzsébetváros önkormányzatának testülete nem hagyja, hogy ma Magyarországon családokat szakítsanak szét és emberek kerüljenek méltatlan helyzetbe a fideszes vezetés miatt.”

Korábban Karácsony Gergely újdonsült főpolgármester jelentette be, hogy intézkedett az összes Fővárosi Önkormányzat által kezdeményezett kilakoltatási eljárás felfüggesztéséről és felülvizsgálatáról. Pár napja Józsefvárosban Pikó András, kedden pedig Újbudán László Imre állíttatta le az önkormányzati ingatlanokból történő kilakoltatásokat.

Ez is érdekelhet

Elkapták az Andrássy úti Louis Vuitton-bolt kirablóit

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Lövöldözés hallatszott Budapesten, megszólalt a BRFK

Dőlnek a csontvázak? Nyomoznak a CÖF plakátkampányos cége ügyében

Magyar Péter: Orbán Viktor térde reszket

Magyar Péter azt kérdezi Orbántól, hogy ha két éve „háborús veszélyhelyzet” van, van-e hová elbújni?