Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Megtalálták a Mallorcán eltűnt magyar testvérpár egyik tagjának holttestét

Holtan találták a Mallorcán eltűnt magyar testvérek egyikét – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, Menczer Tamás kedden.

A mallorcai csendőrség tájékoztatása szerint a korábbi, ismeretlen holttest után egy újabbat találtak,

és ez az eltűnt 18 éves magyar férfié.

A holttestet a személyleírás és a megtalált hátizsákban lévő iratok alapján azonosították. Az államtitkár együttérzését fejezte ki a gyászoló családnak. A testvérpár másik tagjáról, egy 30 éves nőről a KKM tájékoztatása szerint egyelőre nincs hír.

Menczer Tamás korábban azt közölte: a testvérpár utáni keresést kiterjesztették, a tengeri áramlatok irányát is figyelembe véve.

A Diario de Mallorca helyi lap a hétvégén írt arról, hogy eltűnt magyar turisták után kutatnak nagy erőkkel a mallorcai hatóságok. Információi szerint a sziget délkeleti részén fekvő Cala d’Or üdülőhely egyik hoteléből jelentették, hogy két szállóvendégüket napok óta nem látták.

Szándékosan a násznépbe hajtott egy férfi, négyen meghaltak Spanyolországban

Orbán Viktor ma spanyol szélsőjobbos populistának mutogatta a kolostorkáját

Spanyolországban meghaladta a tízezret a halálos áldozatok száma

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik