Karácsony kijátszaná Orbánt, megkötné a szabad városok paktumát Prágával, Varsóval és Pozsonnyal

Szövetséget kötne Karácsony Gergely frissen megválasztott budapesti főpolgármester a cseh, a lengyel és a szlovák fővárosokkal, melyeknek szintén ellenzéki vezetésük van, és konzervatív-jobboldali szembeszélben kénytelenek érvényesülni.

Karácsony erről a lengyel Gazeta Wyborcza napilapnak beszélt. A 24.hu szemléje szerint az összefogásnak az lenne a célja, hogy

az uniós fejlesztési pénzek a kormányok helyett közvetlenül az érintett fővárosokba érkezzenek,

így védekezve az ellen, hogy a kormányok „jogállamiságot sértő intézkedései miatt” a fővárosok is bűnhődjenek az esetleges EU-s forrásmegvonások miatt.

Karácsony Gergely elmondta, az ötletről már beszélt Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével, aki „együttérzőnek” mutatkozott. A Gazeta Wyborcza megjegyzi, a budapesti főpolgármester terve igen merész, ezzel ugyanis a nemzeti kormányok kijátszását szorgalmazza az EU-nál.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!