Ingyenes tömegközlekedéssel hülyítené Márki-Zay Hódmezővásárhelyt

Márki-Zay Péter ingyenessé tenné a tömegközlekedést Hódmezővásárhelyen – írja a G7.hu. A döntéssel városa lehet az első település Magyarországon, ahol ezért nem kell fizetni – Márki-Zay pedig a következő populista, aki tovább erősíti az társadalom primitívebb felében azt a tévképzetet, hogy bármi lehet „ingyenes”, csak egy jóságos politikus kell hozzá.

A G7 az ötlettel kapcsolatban megjegyzi, Hódmezővásárhelyen mindössze 43 ezer ember él, ugyanakkor területe hatalmas, Budapest után a második legnagyobb kiterjedésű város Magyarországon: kilenc vonalon járnak a buszok, a jövőben ezeken utazhatnak ingyen a hódmezővásárhelyiek.

Márki-Zay arról magyarázott a lapnak, hogy a Volánbusz által üzemeltetett rendszer költsége évi 110 millió forint. Ennek viszont kevesebb mint tizede, 10 millió forint folyik be a jegyeladásokból.

„A tízmillió forintos jegyárbevétel nem olyan összeg, amelynek kiesése nagy kockázat lenne”

– mondta az ötletről a polgármester, ami számszakilag akár védhető is, azonban – hasonlóan a feltétel nélküli alapjövedelemhez – rossz üzenet egy pénzügyekből, felelősségvállalásból alulművelt társadalomban, és eddig csak a hatalomért foggal-körömmel ragaszkodó populisták módszere volt „ingyenesnek” hazudni valamit, ami nyilvánvalóan nem az, legfeljebb máshol fizetünk érte.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!