Felfüggeszti párttagságát az MSZP-s Lackner Csaba, nyomoz a rendőrség az állítólagos korrupciós ügyek miatt

Lackner Csaba.
Lackner Csaba. Fotó: Facebook/Lackner Csaba

Felfüggeszti párttagságát Lackner Csaba kispesti szocialista önkormányzati képviselő, aki a Hír TV által korábban bemutatott, titokban rögzített felvételeken állítólag a kerületet érintő korrupciógyanús ügyekről, gazdasági összefonódásokról beszélt.

Lackner Csaba – akit vasárnap a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd jelöltjeként 46 százalékos többséggel újraválasztották egyéni képviselőnek a főváros XIX. kerületében – döntését azzal indokolta:

nem akarja, hogy a kormánypárti sajtóban róla megjelent rágalmak, valótlanságok terheljék azt a politikai közösséget, amelyhez eddig tartozott.

„Bár a kispestiek bizalmát a múlt vasárnap ismét elnyertem – ami jól bizonyítja, hogy a koncepciós eljárásként felépített rágalomhadjárat nem érte el a célját – nem szeretném továbbra is hazug állítások céltáblájának kitenni azt a közösséget, amiért eddig is hittel és eltökéltséggel dolgoztam” – magyarázta.

A HírTV szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági vesztegetés bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!