24.hu: Kenőpénzt adott a NAV-vizsgálat leállításáért Simonka György, a felszámolót is lefizette

Simonka György.
Simonka György. Fotó: Facebook/Simonka György

A 24.hu információi szerit 20 millió forint kenőpénzzel próbálta elérni az ellene folyó NAV-vizsgálat leállítását a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő, aki ellen a nyár végén bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.

A 24.hu most azt írja, a vádirat részletesen foglalkozik azzal, hogy Simonka miként próbálta megakadályozni a NAV munkáját 2014-ben, miután számos szabálytalanságot és jelentős túlszámlázást is felfedezett az adóhivatal a jelenleg felszámolás alatt álló Magyar Termés TÉSZ Kft.-nél és a Paprikakert TÉSZ Kft.-nél.

Olyanokra is fény derült, miszerint a túlszámlázással érintett ügyletek beszállítói a Simonka György családtagjai által képviselt cégek voltak.

Úgy tudni, Simonka egyik tanácsadója azt állította: van kapcsolata a NAV Dél-Alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságán, aki el tudja intézni, hogy ne folytassák le a vizsgálatokat.

Némi alkudozás után ötmilliót kért a megoldóember a Magyar Termés TÉSZ Kft. esetében,

a pénzátadás a budapesti Astoria metrómegállóban történt – írja a 24.hu a hivatalos vádirat alapján. Ezután a Paprikakert TÉSZ Kft. ügye jött,

ezért 10 milliót kért az illetékes, plusz 5 milliót az előző ügyletért, a tanácsadó pedig 4 millióval gazdagodott.

A pénz azonban rossz helyre mehetett, az eljárás ugyanis megindult, ennek eredménye az idén augusztusi vádemelés – jegyzi meg a lap.

A 24.hu értesülései szerint Simonka a szándékosan csődbe vitt Magyart Termés TÉSZ felszámolóit is lefizette. Abban állapodtak meg, hogy 20 millió forintra egészíti ki a felszámolási jutalékokat, cserébe fillérekért adják el a cég vagyonát, így történhetett meg például, hogy

egy több millió forint értékű Peugeot 4007 típusú terepjáró autót a felszámoló 78 ezer forintért értékesített a Simonkáékhoz köthető cégnek.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!