Kerekesszékes holttestet találtak az erdőben Szentmártonkátánál

Kerekesszékben ülő, amputált lábú idős férfi holttestét találták meg Szentmártonkátánál az erdőben, az RTL Híradó riportja szerint a férfi haláláért gondozói lehetnek felelősek, akik nem foglalkoztak vele, a pénzét viszont elvették.

Úgy tudni, a 69 éves férfi gondozását egy fiatal pár és egy harmadik férfi vállalta. Közös lakásban éltek, nyugdíját elszedték, de nem figyeltek rá. 2016-ban magára hagyták a lakásában, de elvitték bankkártyáját, és arról költekeztek. Az idős férfi ekkor kórházba került, ahol a nővérek tanácsára letiltotta a bankkártyát.

„Gondozói” azonban betolták egy bankfiókba, és levetették az összes pénzt a számlájáról, 100 ezer forintot.

Ezután költöztek ki egy tanyára Szentmártonkátára, ahol továbbra sem gondozták megfelelően az idős férfit, aki vélhetően emiatt halt meg. Holttestét kerekesszékestül kitolták a vasútállomás melletti erdőbe – amikor megtalálták az elhunyt férfit, még az a ruha volt rajta, amiben elhozták a budapesti kórházból.

A rendőrök szeptember 30-án vették őrizetbe a párt, az ügyészség elrendelte letartóztatásukat, társuk még szökésben van.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!