Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Leszakadt az 5 milliárdos kaposvári versenyuszoda emelvénye, eltört a bíró lába

Eltört a játékvezető lába, amikor múlt pénteken leszakadt alatta az emelvény a május végén átadott, ötmilliárd forintért felhúzott kaposvári versenyuszodában – számolt be róla az RTL Híradó.

Az uszodában a baleset napján tartották az első élvonalbeli meccset. A játékvezető 1 méter magasról esett a medence szélére, eltört a bal bokájának egyik csontja.

Horváth Ákos Ervin, az ellenzéki szövetség polgármesterjelöltje szerint egyébként számos probléma van az építés közben kétszer is megdrágult, összesen ötmilliárd forintba került uszodával.

„Megint egy újabb beruházás, ami nem szólt másról, hogy keresztülfolyjon rajtunk pénz, helyiek ebben nem vesznek részt, nem szólnak bele, ezt majd nekünk kell fenntartani”

– fogalmazott a fideszes Szita Károly kihívója.

Úgy tudni, a beszakadt játékvezetői dobogót a létesítményt építtető konzorcium szállíttatta az uszodába, a mérkőzés előtt szerelték össze. Az RTL Híradó az eset kapcsán kereste az uszodát működtető cég vezetőjét, az önkormányzatot, a vízilabdacsapatot és a sportági szakszövetséget, de sehonnan nem kaptak választ.