Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Ezért lehetett rosszul Kövér László a repülőn

Harta ViktorHarta Viktor

Elővigyázatosságból, Kövér László múló rosszulléte miatt kényszerleszállást hajtott végre kedd este Varsóban az a szlovák kormánygép, amellyel a szlovák és a magyar delegáció együtt utazott haza Kazahsztánból – írta korábban Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

A Blikk most azt írja, vélhetően gyomorrontást kapott Kövér László.

A lap szerint a házmester valami rosszat ehetett Kazahsztánban, ahol az Eurázsiai Államok Parlamenti Elnökeinek IV. Találkozóján vett részt Nur-Szultanban.

Úgy tudni, Kövér összeesett a gépen,

mindenki megijedt, hogy nagy baj történt, ezért landoltak Varsóban.

Samuel Migal, a szlovák TV JOJ riportere szerint az orvosi vizsgálat 45 percen át tartott, ezután Kövér visszatért a gépre, és repültek tovább, igaz, Pozsony helyett inkább egyenesen Budapestre. Hogy mi okozta a súlyos gyomorrontást, arról egyelőre nem tudni.

Ez is érdekelhet

Kövér László a közösségi emlékezet fontosságát méltatta, miközben éppen kitörölni igyekeznek a közösség emlékezetéből a bűneiket

Kremlinológia Novák lemondása után: mit üzen Kövér László arcszőrzete?

Kövér László nem engedte, hogy a politizáló papokról kérdezzék Semjén Zsoltot a parlamentben

Dőlnek a csontvázak? Nyomoznak a CÖF plakátkampányos cége ügyében

Magyar Péter: Orbán Viktor térde reszket

Magyar Péter azt kérdezi Orbántól, hogy ha két éve „háborús veszélyhelyzet” van, van-e hová elbújni?