Nagy esővel, viharos széllel indulhat a jövő hét

Szeptember 23-án lesz az őszi napéjegyenlőség, mely a csillagászati ősz beköszöntét jelzi, a jeles naphoz pedig az időjárás is az évszakhoz illően idomul.

Az Időkép előrejelzése szerint hétfőn nyugat felől nedvesebb légtömegek érkeznek, megvastagszik a felhőzet, eső, zápor várható, főként a déli, délnyugati országrészben zivatarok is kialakulhatnak, melyek környezetében viharossá fokozódhat a szél,

több helyen kiadós mennyiségű eső eshet.

A hőmérséklet a vasárnapihoz képest néhány fokkal visszaesik, a legmelegebb órákban 17-25 fokot mérhetünk, melegebb a még kezdetben szárazabb délkeleti tájakon lesz.

Keddre befut a csapadékért felelős sekély ciklon hidegfrontja. Kezdetben még többfelé eshet, majd napközben délkelet felé szorul vissza a csapadék, nyugaton és északon délután már hosszabb napos időszakok is lehetnek. Az időjárásportál szerint szél északira-északnyugatira fordul, a Dunántúl nyugati felén és a Bakonyban erős, viharos lökések kísérhetik, 17-23 fok várható.

A szakemberek szerint a következő adag csapadék csütörtökön jöhet majd. Hogy egy jó hírt is mondjunk: fagyokra nem kell majd számítani.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!