Nem tudtak elindulni az elővárosi vonatok, megszólalt a MÁV

Tagadja a MÁV, hogy azért nem tudott elindulni több elővárosi vonat szerda este, mert nem volt elég mozdonyvezető. A rossz munkaszervezés miatt maradt ki négy elővárosi vonat Budapest és Pécel között, nem pedig a mozdonyvezetők hiánya miatt – magyarázta a sajtóban megjelent híreket csütörtökön a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója, hozzátéve, hogy a személyi felelősségre vonás nem marad el.

Loppert Dániel szerint nincs hiány mozdonyvezetőkből, az a legjobban kereső állás a vasúttársaságnál, átlagosan bruttó 650 ezer forint a fizetésük, egyes mozdonyvezetők bére pedig meghaladja a bruttó egymillió forintot.

Közölte, hogy tavaly júniusban 1180 betöltetlen pozíció volt a vasúttársaságnál, amely idén júniusra 1073-ra, mintegy 10 százalékkal csökkent. Álláspontja szerint ez nem akkora hiány, amely hatással van a működésre. Kérdés, hogy akkor miért keresnek egyáltalán munkatársakat ezekre az álláshelyekre, ha amúgy is megvannak nélkülük?

A kommunikációs igazgató magyarázott arról is, hogy egyre kevesebb pénztárosra van szükség az utasok jegyvásárlási szokásainak változása miatt, egyre többen vesznek MÁV alkalmazáson vagy interneten jegyeket. A jegypénztárokat fokozatosan kivezetik, illetve azokat utascentrummá szervezik át. A jegyvizsgálóknál a betöltetlen pozíciókat munkaszervezéssel oldja meg a vasúttársaság – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a menetrend betartásához tárgyi feltételek is hiányoznak. A Cegléd-Szolnok vonalon a járatkimaradások jelentős része abból adódik, hogy a mozdonyok átlagéletkora 40 év. Ezen jelentősen javít majd a jövőre érkező 19 darab KISS motorvonat.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!