Kövér: a választás tétje a fiatalok jövője

De a baloldali és momentumos fiatalok azért inkább kussoljanak.

Az októberi választás a fiatalokról, az ő boldogulásukról szól – magyarázta Kövér László házelnök hétfőn Komlón, és ezúttal nem is mondott hülyeséget, csak azt felejtette ki, hogy a Fidesz ezt a jövőt a villanykörtével és rezsiutalvánnyal megvett idősek szavazatával képzeli el.

A baranyai városban rendezett lakossági fórumon Kövér is ismertette az idei őszi választás egybites szamárvezetőjét: hogy tudniillik vagy a Fidesz és a fejlődés, vagy az ellenzék, de akkor polgárháború, világégés, majd a minden galaxisok felrobbanása várható.

Az ellenzék vezéralakja Gyurcsány Ferenc és a felesége, nekik az a céljuk, hogy a hatalmat bármilyen áron visszaszerezzék, „a falvakat és a városokat visszavegyék”, és polgárháborús helyzetet teremtsenek – riogatott a házelnök.

Kövér László szerint a baloldali ellenzék oldalán hiába jönnek újabb és újabb generációk, azok egyre „rosszabbak”, s „ma már ott tartunk, hogy Kovács Lászlón és Lendvai Ildikón nosztalgiázunk” – mondta az MSZP korábbi vezető politikusaira utalva. Erre példaként említette a Momentum egyik politikusát, aki alig két esztendeje még úgy fogalmazott, „nem akarják összegyurcsányozni magukat”, ma pedig Gyurcsány támogatásával indul a választásokon. Ebből is látszik – tette hozzá -, hogy az ellenzéki oldalon a hatalomért és a pénzért bármire képesek.

Kövér László azt tanácsolta, az embereknek érdemes elgondolkodniuk a választások előtt azon, hogy vajon mit várhatnak

„egy program (…) és gerinc nélküli erkölcstelen bandától, amely ellenzéknek hívja magát”

– mondta az idős politikus a választási programot sokadik ciklus óta nem készítő Fideszből, amely legalább annyira gerinces és erkölcsös emberek gyűjtőhelye, mint amennyire „fiatal demokratáknak” hívja magát.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!