Kövér: az ellenzék olyan, mint a vietkong, erdőmélyi bunkerekből törnek majd elő

A Bayer show vendége volt vasárnap Kövér László házelnök, ahol stílusához hűen markánsan megszakértette az ellenzéket.

Kövér például abból, hogy az egyik, Karácsony Gergely javára visszalépett ellenzéki jelölt támogatta volna a kannabisz legalizációját, eljutott egészen odáig, hogy elbizonytalanodjon:

„Most akkor főpolgármester-választásra fog Budapesten sor kerülni vagy teljhatalmú diktátor megválasztására, aki azt csinál Budapesten amit akar vagy burkoltan azt jelenti-e, hogy a liberálisok ki akarják szakítani Magyarország közjogi testéből Budapestet és egy önálló városállamot létrehozni, ahol persze a főpolgármester a törvényhozó és végrehajtó hatalom egy személyben?”

A házelnök, aki korábban arról magyarázott, hogy az a jó magyar, akinek 3-4 gyermeke és 9-16 unokája van, úgy tudja, a Fidesszel szemben a baloldal

felfordulást, polgárháborút, ribilliót akar, ezt kínálja, ezt ígéri.

„Azt ígéri, hogy kis gerillabázisokat, erdőmélyi bunkereket kéne létrehozni mint annak idején a vietkong az amerikaiak által folytatott háború idején és akkor onnan törnek majd elő, ott gyűjtik össze az erőiket és 2022-re előbukkannak a lyukakból és megrohamozzák a főhatalmat és elfoglalják”

– rémisztgette a Bayer-nézőket Kövér László, aki nem először rúgta messzire a pöttyöst: tavasszal azt mondta, Európa ellen egy újszerű hadviselés folyik, melyben nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni, decemberben pedig neobolsevista társaságnak látta a kormányellenes tüntetőket.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!