Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Riasztás a fél országban, órákon belül zuhoghat

Számos járásra adott ki riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő kora délelőtt, mely szerint órákon belül zivatarossá fordulhat a hét első napja.

A figyelmeztető előrejelzés szerint hétfőn délnyugat, nyugat felől újabb összefüggő csapadéktömbök érkeznek, illetve közben képződnek is, és ezek északkeleti irányba vonulnak.

Kezdetben főként a Dunántúlon várhatóak zivatarok, majd a kiterjedtebb csapadékzóna lassan, fokozatosan kelet felé helyeződik át, és előreláthatólag hétfőn késő délelőtt válik intenzívvé a Dunántúl keleti, valamint az Alföld nyugati tájai felett, ekkor akár heves zivatarok is kialakulhatnak.

A zivatarokat felhőszakadás (20-30 mm, az Északi-középhegységben és az Alföld egyes részein lokálisan akár ezt meghaladó mennyiség) kísérheti, valamint jellemzőbbek lehetnek a viharos (70-90 km/h) lökések is,

helyenként jégeső is előfordulhat.

Délelőtt kilenc óra előtt az alábbi járásokban élt riasztás:

riasztas-zivatar-idojaras

Forrás: met.hu

Az előrejelzés szerint a csapadékrendszer hétfő kora este érheti el a Tiszántúlt, majd keddre virradóra legyengülve elhagyja az országot.