Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Donald Trump lemondta varsói látogatását

Donald Trump amerikai elnök telefonon arról tájékoztatta Andrzej Duda lengyel államfőt, hogy a Floridát fenyegető hurrikán miatt lemondja a második világháború kitörésének 80. évfordulójához kötődő varsói látogatását – közölte a lengyel államfő kabinetfőnöke.

A látogatást a legközelebbi hónapokra halasztották el – mondta Krzysztof Szczerski, hozzátéve:

„Trump elnök úgy ítélte meg, hogy nem hagyhatja el az Egyesült Államokat, mert az orkán, amely a hétvégén a déli államokat érheti, katasztrofális méretű lehet.”

Donald Trump a washingtoni Fehér Ház Rózsakertjében is bejelentette, hogy elhalasztja lengyelországi látogatását. Mint mondta: számára „nagyon fontos”, hogy Washingtonban tartózkodjék az előrejelzések szerint a hét végén partot érő hurrikán idején. „Elsődleges számunkra az amerikai emberek biztonsága” – fogalmazott.

Trumpot a varsói megemlékezéseken Mike Pence alelnök helyettesíti.

Trump vasárnap beszédet mondott volna a varsói nemzetközi megemlékezéseken, hétfői programjában pedig kétoldalú tárgyalások szerepeltek a lengyel politikai vezetőkkel.