Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Szándékosan szívatta a buszt egy frusztrált autós Budapesten

Forgalommal szemben, a záróvonalon keresztül próbált megelőzni egy menetrend szerinti buszt egy autós Budapesten, miután pedig ez nem sikerült, a következő lámpánál bosszút állt.

Az RTL Klub Híradójához eljuttatott videón az látszik, hogy az autós, miután megelőzte a buszt, rátolatott, kitette a vészvillogót, és még a motorháztetőt is felnyitotta, mintha elakadt volna, de

amikor a busz megpróbálta megkerülni, a nyitott motorháztetővel ismét bevágott elé.

A harc perceken át folyt, a konfliktushoz az RTL Klubnak nyilatkozó közlekedési szakértő szerint a buszsofőr is kellett. Egy pszichológus az autós viselkedése láttán pedig azt mondta, egyértelmű erőfitogtatásról volt szó.

A rendőrség szabálysértési eljárást indított, de hogy ki ellen, azt nem közölték.

Az RTL Klub később egy másik videót is mutatott, e szerint a busz korábban sávváltással lassításra késztette az autóst, ez idegesíthette fel a sofőrt.

Halálos tragédia Budapesten

Elkapták az Andrássy úti Louis Vuitton-bolt kirablóit

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Több helyen is gázolt a vonat csütörtök délelőtt

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

4 milliárd forintból ezer parkolóhelyet alakítanak ki Kaposváron