Belföld

Ügyvédjén keresztül üzent Orbán, fontos helyreigazítani valója akadt

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Több mint egyhavi csapadék zúdult le a nyugati határnál, egy karnevált is félbe kellett szakítani

Viharos volt az éjszaka a Dunántúlon, főleg Szombathely, Kőszeg, Sopron térségében tomboltak intenzív zivatarok, melyeket kiadós felhőszakadás kísért.

Az Időkép mérései alapján

Bucsun 33 mm, a Kendig-csúcson 37 mm, Kőszegen 49 mm, Undon 82 mm eső hullott 24 óra alatt.

Ez utóbbi majdnem 20 milliméterrel több, mint az augusztusi átlag. Sok eső esett a Kisalföld egyes pontjain is, többfelé előfordult 30 mm-t meghaladó csapadék.

A vihar miatt Szombathelyen elmaradt a történelmi karneváli felvonulás, ezt vasárnap délelőtt pótolták be. A menet szombat este a tervezett sorrendben indult el a Történelmi témaparkból Szombathely belvárosába, de a heves szél és a villámlás miatt a mintegy ezer felvonuló és a nézőközönség biztonsága érdekében a rendezvényt leállították.

A menet vége már el sem indult, a középen vonulókat visszafordították a kísérők, az első sorokban vonulók pedig rövidített útvonalon tértek vissza a témaparkhoz.

Megszólalt a rendőrség a szombathelyi kórházban ápolt, bántalmazott csecsemő ügyében

Bántalmazott csecsemőt ápolnak a szombathelyi kórházban

Kokain miatt eltiltott olimpiai bajnok is szerepel a Fidesz 2024-es választási jelöltjei között

Kocsis Máté: Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti

Orbán fura rikoltozással beszélt arról, hogy aggódik unokái jövőjéért

Durva, ami közelít, több megyére veszélyjelzést adtak ki