Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Az apa ölhette meg élettársát és közös gyermeküket Budán

Rendőrök és bűnügyi technikusok helyszínelnek 2019. augusztus 23-án egy társasháznál a II. kerületi Zöldlomb utcában, ahol három holttestet találtak.
Rendőrök és bűnügyi technikusok helyszínelnek 2019. augusztus 23-án egy társasháznál a II. kerületi Zöldlomb utcában, ahol három holttestet találtak. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Élettársa végezhetett azzal a nővel és kisgyerekével, akiket holtan találtak egy budai lakásban pénteken – áll a rendőrség legfrissebb közleményében. A szörnyű tett után a férfi magával is végzett.

Mint írták, a gyanú szerint a II. kerületi Zöldlomb utcában, egy társasház második emeleti lakásban

a 35 éves S. Levente megölte 31 éves élettársát, és 4 éves közös gyereküket, a férfi ezután öngyilkos lett.

A rendőröket a lakás tulajdonosa hívta ki péntek délben, miután nem érte el telefonon a bérlőket, végül az egyenruhások találták meg a három holttestet. Korábban már érkeztek arról hírek, hogy egy családról lehet szó.