Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Még több pénzt ad a CEU-nak Soros György

Még több pénzt ad a CEU-nak Soros György
Fotó: IMF/Michael Spilotro

Megnöveli a jövőben a Nyílt Társadalom Alapítvány a Közép-európai Egyetem pénzügyi alapját – ígérte meg a felsőoktatási intézményt alapító Soros György egy levélben, melyet a 444.hu szemlézett.

Ebben Soros állítólag arról ír:

„Az amerikai diplomák budapesti kiadásának ellehetetlenítésével Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra kényszerítette a CEU-t, hogy az Egyesült Államokban akkreditált képzéseit Bécsbe vigye.

Ennek ellenére a CEU eltökélt abban, hogy a továbbiakban is folytasson mind akadémiai, mind a tágabb közösség számára nyitott eseményeket budapesti kampuszán – ebben számíthat a Nyílt Társadalom Alapítvány segítségére, valamint az én személyes támogatásomra.”

„Ezúton erősítem meg a júniusi bejelentést, miszerint a CEU-nak biztos a jövője: a Nyílt Társadalom Alapítvány meg kívánja növelni az egyetem pénzügyi alapját” – írja Soros, hozzátéve: köszöni a CEU közösségének a kitartást, és ugyancsak hálás „azért a támogatásért, amelyben az egyetem részesült a magyar és a nemzetközi akadémiai világ részéről”.

A CEU-t idén júliusban akkreditálták Ausztriában, 2019 őszétől csak a bécsi kampuszán ad majd ki az amerikai akkreditációjú programokhoz kapcsolódó diplomákat, mivel a magyar kormány Budapesten nem engedélyezte ezt.