Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Belföld

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Tiltással fenyegeti a Facebookot a magyar hatóság

Tiltással fenyegeti a Facebookot a magyar hatóság
Fotó: Unsplash/Con Karampelas

Keddi hír volt, hogy a Facebook elismerte: korábban – állítása szerint a felhasználók engedélyével – lehallgatott beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített. A cég jelezte ugyanakkor, már felhagyott a gyakorlattal.

A Bloomberg hírügynökség szerint a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították át írott szöveggé. A Facebook ezután alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék, amihez meg kellett hallgatniuk az anonimizált felvételeket.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke ennek kapcsán csütörtökön azt mondta, a Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia arra, hogy nem adja ki a felhasználók beszélgetéseit harmadik félnek,

ha ez nem történik meg, a NAIH ideiglenes intézkedésként megtiltja az adatok kiadását.

Hozzátette: a hatóság méltányolja, hogy a Facebook felfüggesztette a hanganyagok elemzését, ugyanakkor írásbeli garanciát várnak a cégtől, hogy nem továbbítja harmadik félnek a beszélgetések hanganyagát. mivel a Facebook európai központja Írországban van, az ír adatvédelmi hatóság vizsgálja ki az ügyet, és ebben a NAIH is részt fog venni – mondta.

Ugyanakkor ha a hatóság úgy ítéli meg, hogy a Facebook által vállalt garanciák nem biztosítanak kellő védelmet, a NAIH élni fog a GDPR-ban, az EU adatvédelmi rendeletében rögzített hatáskörével, és Magyarország területén meg fogja tiltani az adatkezelést, azaz a beszélgetések kiadását – közölte.

Péterfalvi Attila jelezte: a magyar hatósághoz még nem érkezett panaszbeadvány az ügyben.