Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Voksán Virág szerint kocsi után kellene kötni a balotaszállási kutyakínzót

A TV2 Mokka pénteki adásában is téma volt az a brutális állatkínzás, mely során egy balotaszállási nő a kocsija után kötve ölte meg kutyáját, azóta pedig bujkál a népharag elől.

Abebe Dániel, azaz Bebe a műsorban arról beszélt, benne egyfajta gyilkos düh generálódik ilyen borzalom láttán. Voksán Virág egykori playmate ennél is tovább ment, szerinte ilyen esetben az elkövetővel

„Akármilyen kegyetlenül hangzik, ugyanezt kellene csinálni, ugyanúgy a kocsi után kellene kötni, és húzni”.

Papadimitriu Athina színésznő is megnyilatkozott a műsorban, szerint egyre több az agresszív ember, és annyira elszakadtak az emberek a saját közegüktől, hogy nem csodálja, hogy nincs bennük empátia. Ahhoz, hogy valaki ilyet tegyen, ahhoz konkrétan egy beteg állapotra van szükség – magyarázta.

Élve pörzsölték a disznót a böllérfesztiválon, a szervező becsületsértés miatt beperelte az erről beszámoló állatvédőket

Száz díszmadarat próbált egy bolgár férfi Hollandiába csempészni

Mi történt? Kismacskákat tettek az Országházhoz, nyomoz a rendőrség

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Szörnyű tragédia történt Demecserben