Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

„Országos egészségügyi válsághelyzetet kell kihirdetni”

Hirdesse ki a kormány az országos egészségügyi válsághelyzetet, valamint hajtson végre nagyarányú átcsoportosítást a költségvetésben az egészségügy javára – követelte László Imre, a DK országgyűlési képviselője kedden sajtótájékoztatóján arra a hírre reagálva, amely szerint szakorvoshiány miatt készenléti ügyeletet rendeltek el a fővárosi Szent Margit Kórházban a gyomor- vagy bélvérzéses betegek ellátása érdekében.

Ilyen hírek miatt más államokban miniszterek, kormányok buknak meg,

Magyarországon azonban mindennaposakká váltak a hasonló esetek – mondta László Imre. Szerinte a Fidesz-KDNP az elmúlt 9 évben csaknem 2000 milliárd forintot vont ki az egészségügyből, és emlékeztetett: a korábbi kabinetek még a világgazdasági válság idején is többet költöttek az egészségügyre, mint most az Orbán-kormány.

„Be kell fejezni a tagadást: ki kell mondani, hogy a szektor túl van az összeomláson, az Orbán-kormány tönkretette az egészségügyet” – magyarázta a DK-s.

Válsághelyzet? Gyurcsány!

A Fidesz az ellenzéki párt válsághelyzetre vonatkozó felvetésére frappánsan azt írta, Gyurcsányék egyszer már válságba sodorták az egészségügyet és az országot is.

A Fidesz szerint a Gyurcsány-korszak bűne, hogy hagyták leépülni a betegellátást, folyamatosan csak elvettek az egészségügytől, ráadásul még fizetőssé is akarták tenni az ellátást. Emellett bezárták az egészségügyi szakképző iskolákat, kiszámíthatatlanná tették az egészségügyi életpályát, „hihetetlenül alacsony bérekért” dolgoztatták a dolgozókat, utcára tettek több ezer ápolót és háziorvos nélkül hagytak több száz települést – sorolta a kormánypárt a sérelmeket, melyek úgy tűnik, most már örökre velünk maradnak, ha 9 éve még mindig ezek miatt hanyatlik az egészségügy.