Mészáros Lőrinc lánya a piac tisztességtelen befolyásolásáról írta szakdolgozatát

Mészáros Lőrinc, Mészáros Beatrix és Finta Ferenc, a Wamsler SE vezérigazgatója 2018. márciusában.
Mészáros Lőrinc, Mészáros Beatrix és Finta Ferenc, a Wamsler SE vezérigazgatója 2018. márciusában. Fotó: MTI/Komka Péter

„A verseny érdemi befolyásolására alkalmas tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat” címet viseli Mészáros Lőrinc lányának, Mészáros Beatrixnak a szakdolgozata, melyet a Debreceni Egyetem állam- és jogtudományi karán adott le tavaly, és amelyet most a 24.hu is megszerzett.

A lap szerint a szakdolgozat zömmel a Gazdasági Versenyhivatal ügyeit vizsgálja. A munka egyik tételmondata szerint például „a Gazdasági Versenyhivatal a gazdasági versenyt oly módon óvja, hogy nem engedi tisztességtelenül befolyásolni a fogyasztói döntés mechanizmusát”, mely azért fontos, mert

„a tisztességtelen befolyás kihat vagy kihathat a fogyasztóknak a versenytársak, illetve a termékek közötti választásának a folyamatára és ezáltal a verseny alakulására”.

A 24.hu emlékezett, hogy miközben a dolgozat részletesen foglalkozik például azzal az üggyel, amelyben bő egy évtizede a Lidl áruházat egy tejreklám miatt hurcolta meg GVH, addig a versenyhivatal a Mészáros-birodalom terjeszkedése elé még egyszer sem gördített akadályt.

Így aztán ilyen esetről nem tudott, nem is tudhatott Mészáros Beatrix értekezni.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!