85 éves asszony és lánya kerülhet az utcára Gyálon

Július 31-én lakoltatják ki H. Ágnest és 85 éves édesanyját gyáli otthonukból egy bedőlt, 10 milliós devizahitel-tartozás miatt, melynek törlesztőrészlete pár év alatt a háromszorosára nőtt.

A Város Mindenkié Csoport posztja szerint volt olyan hónap, mikor a 2006-ban vásárolt ingatlan törlesztője több volt, mint Ágnes teljes fizetése. A részletek elmaradtak, idővel pedig megindult az ingatlan elárverezése. A július 31-i kilakoltatást az árverési vevők kezdeményezték.

Ágnesnek van munkahelye, de a magánbérleti szektorban az elmúlt években lezajlott szélsőséges mértékű lakbér-emelkedés miatt erősen kérdéses, hogy találnak-e megfizethető lakhatást, főleg úgy, hogy jövedelmük végrehajtás alatt van

– áll a szervezet bejegyzésében.

A Város Mindenkié szerint a gyáli önkormányzatnak törvény szerinti kötelessége „a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása”. A csoport ezért először hivatalos levélben kereste meg az önkormányzatot az ügyben, viszont elutasító választ kaptak – ezután döntöttek úgy, hogy a nyilvánossághoz fordulnak. Remélik, hogy a nőnek és idős anyjának legalább átmeneti elhelyezést biztosít majd az önkormányzat.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!