21 év után elbúcsúzott Berényi Miklós a Barátok közttől

Érdemes még ezek után tévét nézni?

21 év után elbúcsúzott Berényi Miklós a Barátok közttől

Egy korszak zárul le a magyar szappanopera világában: a Blikk szerint csütörtökön leforgatta utolsó jelenetét a Barátok közt Berényi Miklósát alakító Szőke Zoltán, a stáb el is búcsúztatta a színészt.

Szőke saját maga akart szakítani a karakterrel, túl erőszakosnak tartotta, nem tudott már azonosulni vele. Szerette volna, ha a hírhedt üzletember figurája megjavult volna, de a sorozat készítői ezt nem támogatták.

A Blikk forrása szerint a színésszel egy ideje már nem lehetett együtt dolgozni, úgy tűnt, alig várja, hogy letehesse szerepét.

Szőke Zoltán a lap szerint meghatóan búcsúzott a stúdióban szervezett partin. Megköszönte a közösen eltöltött éveket, és elnézést kért, amiért nehezebb volt vele a munka.

„Jó szívvel gondolok majd vissza erre a több mint két évtizedre, de a huszonegy év az huszonegy év, és ennyi éppen elég volt”

– mondta a színész. Búcsúzkodását a Balogh Nórát alakító Varga Izabella és Berényi Miklós lányát játszó Pásztor Virág szinte végigzokogta. Szőke Zoltán a csapattól egy kristály dísztárgyat kapott, amelybe

belegravírozták a Mátyás király téri épület homlokzatát.

Úgy tudni, Berényi Miki karakterét azért nem ölik meg: távozását hosszú történetszállal vezették fel, a nagy durranást vélhetően a sorozat októberi születésnapjára időzítik majd.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!