A Kanári-szigetekről kénytelen a parlamentbe ingázni az MSZP volt elnöke

Szintet lépett a harcos magyar ellenzékiség.

Tóbiás József
Tóbiás József Fotó: mszp.hu

Tenerifén él tavaly ősz óta családjával Tóbiás József, onnan ingázik a parlament üléseire az MSZP volt elnöke – írja a Blikk.

A politikus állítólag a fia betegsége miatt döntött úgy, hogy családjával székhelyet változtat, a bulvárlap pedig felesége közösségimédiás beszámolói alapján úgy értékel: remekül érzik magukat, sikerült belerázódniuk az Atlanti-óceánon fekvő egzotikus sziget mindennapjaiba.

Tóbiás a Blikknek elmondta, nem szakított végleg Magyarországgal, mivel továbbra is parlamenti képviselőként dolgozik. Igaz, ebben a ciklusban mindössze három ülésnapon szólalt fel, és nem sok iromány fűződik a nevéhez, amiért a havi 1,38 milliós képviselői tiszteletdíj azért így is jár.

„A fiam légúti problémákkal küszködött, és az orvosok javasolták, hogy olyan helyre kellene vinni, ahol nincs pollen, por és egyéb allergén anyagok. A gyerekeimért mindent megteszek, ezért költöztünk ki Tenerifére”

– magyarázta a Blikknek Tóbiás József, aki ennek megfelelően azóta kétlaki életet él.

„A képviselői munkámat ingázással el tudom látni, a kérdéseket és az interpellációkat Tenerifén is meg tudom írni”

– nyugtatott meg mindenkit az áldozatkész ellenzéki politikus.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!