Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Elárverezték a tiszaújvárosi anya lakását, akinek letépte a karját a tésztagép

Magyari Beáta
Magyari Beáta

A 24.hu azt írja, elárverezték annak a devizahiteles tiszaújvárosi anyának a lakását, aki még 2015 nyarán azzal kerül a hírekbe, hogy a munkahelyén egy meghibásodott tésztagép letépte a karját.

Magyari Beáta balesete miatt elveszítette a munkáját, nem tudta fizetni a törlesztőt. Eleinte 6,2 milliót követelt tőle a bank, de hamar 8,8 millió forintra duzzadt az adósság,

majd végül idén június végén a végrehajtók 8,4 millióért árverezték el a lakását.

A kiköltözésre bő egy hete van a családnak, ráadásul a hitelből is még maradt 400 ezer forint. Beátának az önkormányzat azt ígérte, havi 25 ezer forintos bérleti díjért önkormányzati lakást biztosítanak neki.

„Addig ki nem megyek a lakásból, mert nincs hova mennem. Én nem tudok albérletet fizetni, pláne úgy, hogy még az ötvenezer forintos fizetésem harmadát is levonják a tartozás miatt”

– mondta Beáta a 24.hu-nak. Az asszonytól tavaly ősszel megvonták a fogyatékos támogatást is, az igazságügyi szakértő szerint ugyanis

nem minősül súlyos mozgásszervi fogyatékosnak, mivel jobb karját még tudja használni.

Egy jóindulatú daganatos megbetegedés miatt hetvenszázalékos rokkantságot állapítottak meg nála, így most 33 ezer forintot kap, de ezt az „ellátást” is csak egy évre ítélték meg.

Felakasztotta magát egy fiatal az utcán Tiszaújvárosban

Tömegverekedés volt Tiszaújvárosban, egy ember meghalt

Járványügyi gócpont alakult ki Tiszaújvárosban

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt