Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Csuklyás férfi rugdalt egy embert Budapesten, miközben elhajtott mellettük a rendőr

Az Index olvasója vette fel hétfőn, amint egy földön fekvő ember rugdalt egy csuklyás férfi Budapesten, az Erzsébetvárosban, a támadás pillanatában ráadásul méterekre az incidenstől gurult el egy rendőrautó.

A bántalmazást térfigyelő kamerák is rögzíthették.

Az Index újabb cikke szerint a támadót végül 10 percen belül elfogták a rendőrök, akik elsőre rossz címre mentek, mert a bejelentő állítólag rossz utcasarkot adott meg a diszpécsernek.

A BRFK sajtóreferense az Indexnek azt mondta, vizsgálják, miért nem látta az esetet a verekedő mellett először elhaladó rendőrjárőr.

A bántalmazott fél az ügyben feljelentést tett. Elmondása szerint

az elkövető öt napja a Garay utcai lakásában szintén bántalmazta, és egy karddal több helyen megvágta a kezét.

Az jelenleg is őrizetben lévő támadó ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás, a térfigyelő kamerák felvételeinek beszerzése folyamatban van.

Halálos tragédia Budapesten

Elkapták az Andrássy úti Louis Vuitton-bolt kirablóit

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Szörnyű tragédia történt Demecserben

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség

Jelentős mennyiségű speedet találtak egy budapesti dílernél