Bezúzza az OKJ-rendszert a kormány

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem úgy alakítják át az OKJ-s szakképzést, hogy radikálisan csökkentik a választható szakmák számát, hanem az egész Országos Képzési Jegyzéket megszüntetik, és egy teljesen új, korszerűbb rendszert állítanak fel – írta hétfőn a Magyar Nemzet.

A lap szerint alapszakmákat a jövőben kizárólag iskolarendszerben lehet majd oktatni, a felnőttképzésben viszont nem lesz korlátozás, annyi specializáció és részszakképesítés jelenhet meg, amennyit a munkaerő­-piaci helyzet éppen indokol.

A kormányközeli lapnak Pölöskei Gáborné, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár mindezt azzal indokolta, hogy az OKJ-rendszer elavult.

A 2020-tól felálló új szisztémában tehát

  • lesznek alapszakmák, melyeket ötéves technikumban és hároméves szakképző iskolákban lehet majd tanulni;
  • és lesznek rövidebb idejű, speciális szaktudást nyújtó szakmai képzések, melyeket csak felnőttképzésben lehet oktatni.

A Magyar Nemzet szerint az alapszakmák száma várhatóan nem haladja majd meg a 180-at, mely jóval kevesebb lesz annál, mint amit a jelenlegi OKJ-s paletta kínál. A felnőttképzéseket, specializációkat azonban nem fogják korlátozni, mivel a lap szerint a gazdaság, illetve a munkaerőpiac igényeinek megfelelően dinamikusan változhat, hogy mikor milyen képzések indítására van szükség.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!