Vascsővel vertek agyon egy kiskutyát Siófokon, egy kutyabarát szálláshelyen

Kutyabarát szállásként hirdették azt a siófoki apartmant, ahol a kutyabarathelyek.hu beszámolója szerint a szállásadó végül vascsővel esett neki egy kistestű kutyának és gazdájának.

Az állat tulajdonosa a Facebookon osztotta meg a történetet, miszerint a szálláson az apartman tulajdonosa valamiért megharagudott az ott nyaraló család házi kedvencére, és közölte, nem akarja többet az udvaron látni, mert fél, hogy meg fogja őt harapni.

Másnap a házigazda mégis összetalálkozott a kutyával az udvaron, és

„bármiféle figyelmeztetés nélkül kézbe vett egy vascsövet, amivel nekiesett az apró kutyának – és bizony az őt védő gazdit sem kímélte”

– írja a kutyabarathelyek.hu, hozzátéve: a kutya nem élte túl a bántalmazást.

A lap kereste az üggyel kapcsolatban a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányságot, ahol kérdésükre a kapitányság sajtószóvivője elmondta:

„A Siófoki Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 58 éves helyi férfi ellen. Kollégáim az eljárás során vizsgálják az állatkínzás bűncselekmény körülményeit is, azonban tekintettel arra, hogy a nyomozás folyamatban van, egyelőre bővebb információval nem szolgálhatok.”

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!