Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Leölt oroszlán teteme mellett csókolózó pár fotójától forr a net

Óriási felháborodást váltott ki egy vadász pár fotója, miután egy általuk elejtett oroszlán teteme mellett csókolózva ünnepelték meg a „sikert” Dél-Afrikában.

A Daily Mail írta meg, hogy a nő és a férfi a kanadai Albertából utazott Afrika déli csücskébe, ahol egy szervezett vadászaton vettek részt. A róluk készült képet a szervező cég meg is osztotta a Facebook-oldalán, ami azonban már már nem elérhető, vélhetően a hatalmas felháborodás miatt, amit a fotó generált:

A lap megjegyzi, a társaság az oroszlánvadászat mellett zsiráfölést is kínál 2400 fontért, de zebrát már 2000 font ellenében is elejthet az arra szomjazó, leopárdot, rinocéroszt, elefántot – ahogy oroszlánt is – pedig külön egyeztetés után lehet gyilkolni.

Agyontaposta egy elefánt, majd oroszlánok falták fel az orvvadászt

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik

Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

Irán dróntámadást indított Izrael ellen