Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Jászai: megtiszteltetés volt Mészáros Lőrinc jobbkezének lenni

Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója.
Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója. Fotó: bet.hu

Hosszú mosdatóinterjú jelent meg a Figyelőben Jászai Gellérttel, Mészáros Lőrinc „saját lábra állt jobbkezével”, miután az üzletember cége kedden bejelentette, hogy megveszi az egyik legnagyobb hazai IT-céget, a T-Systems-et.

A pártlap interjúját azonnal szemléző állami hírügynökség híre szerint Jászai ebben arról magyaráz, hogy a 4iG nagytulajdonosaként, a társaság elnök-vezérigazgatójaként örül annak, hogy Mészáros Lőrinc tőzsdei befektetőként jelen van vállalatában, és büszke arra, amit az elmúlt három évben közösen felépítettek – utalva arra, hogy az egyik teória szerint megromló viszonyuk miatt távolodnak egymástól a felcsúti dollármilliárdossal.

A másik teória úgy szól, hogy a T-Systems közvetett tulajdonosának, a német Deutsche Telekomnak ciki lett volna Mészáros Lőrinccel üzletelnie, ezért került Jászai nevére a 4iG a nagy üzlet előtt.

Ezzel kapcsolatban Jászai arról beszélt, nincs összefüggés aközött, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltsége csökkent a 4iG-ben és létrejön a T-Systems-ügylet.

Állítja, Mészáros Lőrinc tavaly arra kérte, hogy ezt a tőzsdei társaságot és ezzel együtt az új iparágat is irányítsa az akkor meglévő feladatai mellett, de Jászaiban az év végére tudatosodott, hogy ezt a területet és tőzsdei társaságot csak önálló feladatként van esélye sikerrel irányítani.

Ezek után megállapodtak, hogy befejezve a Mészáros-csoport vállalataihoz kapcsolódó feladatokat, márciustól csak a 4iG-re fókuszál, mire Mészáros Lőrinc felajánlotta, hogy ezt már ne a „kialakult üzleti kapcsolatrendszerükben” tegye, hanem tulajdonosként. Ekkor született meg a megállapodás, amelynek alapján megszerezte a 4iG 40,2 százalékát, ami önálló irányítási jogot biztosít – közölte.

Jászai kiemelte, hogy

megtiszteltetés volt számára Mészáros Lőrinc jobbkezének lenni,

és büszke arra, amit az elmúlt három évben közösen felépítettek.

„Azt is elmondhatom, hogy ebben nemcsak egy jobbkéznek, hanem a teljes csapatnak fontos szerepe volt. A sors úgy hozta azonban, hogy ma már nem a Mészáros-csoport részeként építkezem tovább (…), hanem önállóan. Annak viszont örülök, hogy a barátom, Mészáros Lőrinc befektetőként továbbra is jelen van a tőzsdei vállalatomban” – mesélte.

Arra, hogy cégének miből lesz pénze megvásárolni a T-Systemset, azt mondta: hitel, kötvénykibocsátás vagy akár intézményi befektetők bevonása is szóba jöhet.