Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Bulvár

Tömegverekedés volt a Westend bevásárlóközpontban

Döntött a bíróság Bige László gyárának ügyében

Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa Nyíregyházán 2014. december 23-án.
Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa Nyíregyházán 2014. december 23-án. Fotó: MTI/Balázs Attila

A Debreceni Törvényszék azonnali intézkedésként elrendelte a katasztrófavédelem korábbi határozatának halasztását, amely megtiltotta a Bige Holding Kft. szolnoki gyárának üzemeltetését – erősítette meg a cég a sajtóban megjelent információt hétfőn az MTI-nek.

Hozzátették, a kft. üdvözli a döntést, amely lehetővé teszi a cég munkavállalóit és üzletfeleit is fenyegető károk csökkentését, illetve elkerülését. A társaság a továbbiakban is a jogszabályoknak és a rá vonatkozó bírósági és hatósági határozatoknak megfelelően fog eljárni – írták.

Mivel a határozat jogszerűségéről szóló per továbbra is folyamatban van, a Bige Holding Kft. az üggyel kapcsolatosan további nyilatkozatot jelenleg nem kíván tenni – tájékoztattak.

Az ország ötödik leggazdagabb emberének üzemét a kénsavgyárban tapasztalt rendellenességekre hivatkozva függesztették fel. Bige a vegzálás hátterében bosszúhadjáratot sejtett, arról is beszélt, ellenségei megüzenték: vagy elhagyja az országot, vagy börtönbe kerül.

Jogerősen felmentették Bige Lászlót a vesztegetés elfogadásának vádja alól

Bige László bejelentette: 93 év után befejezi gyártói tevékenységét a Nitrogénművek

Felmentették Bige Lászlót, nem tudták rábizonyítani, amit összehazudoztak róla

Orbán fura rikoltozással beszélt arról, hogy aggódik unokái jövőjéért

Magyar Péter bejelentette az EP-választási jelöltjeit

Tele vannak pénzzel a magyarok, rengeteg állampapírt vásároltunk