Újabb kétmilliárdot ad a kormány Németh Szilárt birkózó alapítványának

A 444.hu vette észre a csütörtöki Magyar Közlönyben azt a kormányhatározatot, mely kétmilliárd forintot juttat a Németh Szilárd államtitkár/pacalatyaúristen által alapított Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítványnak, segítvén az idei tevékenységét és fejlesztési céljait.

A 444.hu megjegyzi, a 2017-ben alapított, a rezsibiztos csepeli címére bejegyzett szervezet korábban is kapott már kapott kétmilliárd forintot birkózócsarnok építésére.

A háromszintes csarnok építési költségét 2,4 milliárdra becsülik, mely a teljes, 4-4,5 milliárdos beruházás első lépcsőfoka csak. Álmodtak még egy 130 fős kollégiumot is, valamint a tanuláshoz és az edzésekhez is kiegészítő fejlesztésekre van szükség.

A cikk szerint a mostani kétmilliárdot azzal a feltétellel kapja az alapítvány, hogy a támogatással megszerzett vagyont 15 éven belül nem idegenítheti el, azt főcélként sporttevékenység végzésére kell hasznosítani.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!