Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Kövér egy pohár vizet, „meg egy nyugtatót” kért a parlamentben

Kövér László házelnök az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. július 1-jén.
Kövér László házelnök az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. július 1-jén. Fotó: MTI/Kovács Attila

A DK-s Varju László hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben arról beszélt, hogy segíteni kell a devizahitel-károsultakon,

tűrhetetlen, hogy hetente 60-80 családot tesznek ki az utcára.

Emlékeztetett, a devizahitelezést még az Orbán-kormány tette lehetővé 2001-ben és hiába figyelmeztetett 2005-ben Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök a kockázatokra, a saját otthon után vágy sokakat elcsábított.

A képviselő szerint súlyos felelősség terheli a bankokat, továbbá bírálta a Kúriát is. Azt mondta, követelik, hogy a kormány mondja fel Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött szerződést, a Nemzeti Eszközkezelőn keresztül tegye lehetővé, hogy a fizetésképtelen családok bérlőként lakásaikban maradhassanak, és hogy terjesszék ki a családtámogatást a gyermekes nem fizető családokra, hogy azt az összeget a bedőlt hitelre fordíthassák.

Erre válaszul Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy 2002-ben még volt egy lakástámogatási rendszer, amelynek révén kedvezményes forinthitelekhez juthattak az családok. Ezt a szocialista kormányok eltörölték, közben a jegybank aktív segítségével a forint alapkamatát is megemelték, így a forinthitelekhez felelősen gondolkodó család nem tudott hozzájutni.

A világgazdasági válság kezdetén, 2008-ban Gyurcsány Ferenc nem tett semmit – magyarázta. Elmondta, 2010 után azonban bevezették a kilakoltatási moratóriumot, felállították az eszközkezelőt, elszámoltatták a bankokat, lehetővé tették a végtörlesztést, bevezették az árfolyamgátat. Ezeket az intézkedéseket a DK nem támogatta – idézte fel.

Az államtitkár felszólalása közben Kövér László a bekiabáló MSZP-s Kunhalmi Ágnesnek azt mondta, egy pohár vizet kér a képviselőasszonynak, „meg egy nyugtatót”. Majd azt kérte az ellenzéki képviselőktől, hallgassák nyugodtan az államtitkár felszólalását.