Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Életfogytiglanra ítélték a bőnyi rendőrgyilkost

Rendőrök Bőnyben, a tragikus eset után.
Rendőrök Bőnyben, a tragikus eset után. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntettében bűnösnek mondta ki és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte pénteken első fokon, nem jogerősen Győrkös Istvánt a Szombathelyi Törvényszék.

A 79 éves férfi, akiről úgy tudni, a hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal alapítója, leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

A vád szerint Győrkös 2016. október 26-án bőnyi családi házában, engedély nélkül tartott gépkarabélyával tüzet nyitott a házkutatást tartó rendőrökre és halálosan megsebesítette egy őrnagyot, végül két óra tárgyalás után adta meg magát.

Varga Roland bíró az ítélet indoklásában azt mondta: a szakértői vélemények alapján bizonyossággal kimondható, hogy a vádlott által a bűncselekmény elkövetésekor használt AMD 65 típusú gépkarabélyból származik az a lövedék, amely a sértett halálát okozta.

A neonáci bácsika évtizedes múltra visszatekintő tevékenységéről az Index cikkében olvasható hosszú portré.