Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Apa és lánya halt meg egy tóba guruló autóban Nyékládházán

Tragédiába torkollt egy négytagú család pihenése a hétvégén a nyékládházai Gólem-tónál – írja a Blikk.

A család péntek este érkezett a sokak által kedvelt bányatóhoz, az anya és nagyobbik gyermekük sátorban, míg az apa és kislányuk az autóban aludtak. A Blikk úgy tudja, túlságosan közel parkoltak a tóhoz az autóval, ami

11 óra körül egyszer csak elmozdult a helyéről, belegurult a tóba, és azonnal elsüllyedt.

Három horgász megpróbált segíteni, de nem tudtak, a férfi és a gyermek is meghalt.

Hogy mitől tudott elmozdulni az autó, egyelőre nem ismert. Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság indított vizsgálatot.