Bankot rabolt egy 81 éves férfi, hogy börtönbe dugják, mert nem tud megélni a nyugdíjából

Bankot rabolt egy 81 éves férfi, hogy börtönbe dugják, mert nem tud megélni a nyugdíjából
Fotó: Fox News

Éles fegyvernek látszó légpisztollyal, mindenféle álcázás nélkül próbált kirabolni egy bankot egy 81 éves férfi az arizonai Tucsonban, mindezt azért, hogy elkapják, és börtönbe mehessen.

Robert Francis Krebs korábban évtizedeket ült börtönben – írja a 24.hu a Fox Newsra hivatkozva. Először 1966-ban ültették le 3 évre, mert pénztárosként pénzt lopott egy bankból, majd 1981-ben kirabolt egy floridai bankot, azért 30 évet kapott. Büntetése letöltése után sem volt sokat szabadlábon, rablásért vagy lopásért rendszeresen meggyűlt a baja a törvénnyel.

Mikor ez év januárjában ismét besétált egy tucsoni bankba, néhány hónapja volt még csak szabadlábon.

Kihallgatásakor később azt mondta,

nem pénzt akart, hanem azt szerette volna, ha elkapják, és visszamehet a börtönbe, ugyanis havi 800 dollár – 227 ezer forint – a nyugdíja, amiből nem lehet megélni.

A férfi ügyvédje szerint a rabló időskori demenciával és Alzheimer-kórral küzd, úgy látja, már nem lehet bíróság elé állítani.

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

vagy

Köszi, már követem az oldalt!