Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Lehetnek még áldozatok a Hableány roncsában

„Lehet, hogy a hajóban vannak még áldozatok”

– mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Hableány balesetét összegezték.

Hajdu szerint a kedden kiemelt roncsban vastag iszapréteg van, kiemelés közben csak a szükséges időt engedélyezte a búvároknak a hajótestben a biztonságuk érdekében.

Szavai szerint ha a négy holttest nincs a hajóban, akkor a vízben kell keresni őket.

Négy áldozatot még nem találnak, felkutatásuk érdekében nagy erőket mozgósítottak, de mint fogalmazott, nem szabad megfeledkezni arról, hogy hatalmas területről van szó, és az, hogy ennyi áldozatot már megtaláltak, nagy eredmény.

„Sokrétű volt a feladat, és nagyon nehéz. Nagyon nehéz, mert olyat kellett tennünk, amiben kellő rutinnal nem rendelkeztünk”

– fogalmazott a főigazgató, hozzátéve, mindenki tette a dolgát, egy csapatként, a 13 nap rendkívül megfeszített munkával telt, a mentésben résztvevők naponta négy-öt órát pihentek, az éjszakai munkavégzést pedig csak azért nem rendelték el, mert veszélyesnek ítélték.

Shun Keon Song ezredes, a Koreai Köztársaság Budapestre akkreditált katonai attaséja megköszönte a mentőegységeknek az eddigi munkát, külön kitérve a búvárok áldozatos munkájára. A még keresett áldozatok kapcsán elmondta, dél-koreaiak nem jártak a hajótestben, egy keresőkutyát engedtek be, de az nem jelzett.

Dunai hajóbaleset: csaknem kétmilliárdos sérelemdíjat ítéltek meg a katasztrófa áldozatainak

Egy fa hajtott ki a Hableány roncsából, elültették a TEK területén, „ott fog tovább növekedni”

Felavatták a Hableány áldozatainak emlékművét

Több helyen is gázolt a vonat csütörtök délelőtt

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán