Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

400 millió forint osztalékot vett ki Orbán Viktor apja a balatoni vasútépítésben érintett cégéből

De ez csak az egyik cég, összesen 1,3 milliárdot szakíthatott idén.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) és édesapja, Orbán Győző (b), valamint Kovács Ferenc, a Videoton korábbi edzője (j) a VIP-páholyban a labdarúgó Ligakupa döntőjeként vívott Ferencváros - Videoton FC találkozón a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2013. április 24-én.
Orbán Viktor miniszterelnök (k) és édesapja, Orbán Győző (b), valamint Kovács Ferenc, a Videoton korábbi edzője (j) a VIP-páholyban a labdarúgó Ligakupa döntőjeként vívott Ferencváros - Videoton FC találkozón a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2013. április 24-én. Fotó: MTI/Beliczay László

Jól muzsikált tavaly az Orbán Győző tulajdonában álló Nehéz Kő Kft. – írja a 24.hu –, 400,8 millió forint osztalékot vett ki a cégből 2018-ban a miniszterelnök apja, bevetve az eredménytartalékot is.

A szállítmányozásban érdekelt Nehéz Kő Kft. 2017-ben 1,7 milliárd forintos forgalom mellett „még csak” 211 millió forintos adózott eredményt ért el, ehhez képest tavaly már

2 milliárd 376 milliárdos árbevétel mellett 304,4 milliós nyereséget realizált.

A 24.hu emlékeztet: a Nehéz Kő Kft. alvállalkozóként volt érdekelt az R-Kord Kft. részvételével zajló dél-balatoni vasútfelújításon. Az R-Kord Mészáros Lőrinc vasútépítő társasága.

2017-ben, amikor a Direkt36 munkatársa arról kérdezte Orbán Viktort, hogy miként vélekedik arról, hogy az apja cége állami beruházásokból jut bevételhez, Orbán azzal mentette ki magát, hogy de hát követlenül nem is vesz részt állami beruházásokban a papa, csak beszállítóként, az meg teljesen más.

A Néhez Kő egyébként csak az egyik Orbán Győző vállalkozásai közül: a Gánt Kő és Tőzeg Kft. további szerény 7 millió forint nyereséget termelt, a Dolomit Kőbányászati Kft. viszont már 1,91 milliárd forintot hozott a konyhára. Igaz, utóbbi cégben csak 50%-os tulajdonos idősebb Orbán, de végül mindent összeadva így is

1,3 milliárd forint nyereséget tudott kivenni májusban cégeiből a híresen puritán miniszterelnök édesapja.