Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

Újraindult az Orbán-Gyurcsány csörte a Parlamentben

A vasárnapi meglepő DK-siker után Orbán Viktor-Gyurcsány Ferenc szópárbajt hozott a Parlament hétfői ülése, mely során a DK frakcióvezetője keményen beszólt a miniszterelnöknek.

Gyurcsány szerint az volt a kormány célkitűzése az EP-választás előtt, hogy Európában megpróbálják megváltoztatni azt az általuk leírt fő irányt, miszerint a bevándorlásellenesek és bevándorláspártiak közötti küzdelem dőljön el az előbbiek javára – írja az adok-kapokot kivonatoló ATV.

Gyurcsány Ferenc szerint viszont azok a frakciók adják majd a többséget az EP-ben, akik erősebb, együttműködőbb Európát szeretnének. Azoknak, akik a Fideszhez hasonlóan azt akarják, hogy húzódjanak vissza a nemzetállamok keretei közé, legjobb esetben csak 15-20 százalékuk lesz. Hozzátette: mindegy, hány mandátumot szerzett a Fidesz, az EP-ben senkinek sincs többsége.

„Ön ott a pártjával életében először kisebbségben fog ülni”

– fogalmazott Gyurcsány, hozzátéve, a magyar miniszterelnök vagy beül a kontinens populistái, nacionalistái közé, és végük lesz, vagy a függetlenség nehézségeivel fognak küzdeni. Mindegy, melyik forgatókönyv érvényesül, Magyarország issza meg a levét – mondta.

A DK frakcióvezetőjének felszólalása 12:50-nél kezdődik az alábbi videón:

ÉLŐ: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc rendkívüli felszólalása a Parlamentben

ÉLŐ: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc rendkívüli felszólalása a Parlamentben

Posted by atv.hu on Monday, May 27, 2019

Az Index tudósítása szerint Orbán Viktor inkább általánosságban reagált Gyurcsány felszólalására, egyben az ellenzéki reakciókra:

„Jól láthatóan semmit nem tanultak. Úgy látom, önök dühösek, rám dühösek, hogy az emberek nem önökre szavaztak. A magyar emberek döntöttek, az eredmények ismertek. Azt kérem az ellenzéktől, hogy nézzenek a táblára, és tartsák tiszteletben a magyar emberek döntését”

– fogalmazott a miniszterelnök.