Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Meghalt a felesége, hat gyermekkel maradt egyedül egy nyársapáti apa

Ferenc és a gyermekek.
Ferenc és a gyermekek. Fotó: Blikk

Hat gyermekét neveli egyedül Kovács Ferenc Nyársapáton, miután felesége, Tímea hosszú betegség után áprilisban elhunyt. A család történetéről most a Blikk írt.

A lap szerint még 2017-ben diagnosztizáltak Tímeánál daganatos megbetegedést. Meg is műtötték vastagbéldaganattal, de áttétek képződtek, és az utóbbi időben már éjjelente is az ügyeletre rohantak vele.

Az anya régóta kórházban volt, mikor idén április 2-án, 38 éves korában elhunyt. Hat gyermeke – a 17 éves Alexandra, a 16 éves Ferenc, a 13 éves Roland, a 11 éves Tímea, a 9 éves Zsolti és az 5 éves Ádám – és férje gyászolja.

Úgy tudni, Ferenc, az egyedül maradt családfő 125 ezer forintot kap havonta, munkáját ott kellett hagynia, hogy a gyermekeket nevelje.

A 17 éves Alexandra segít neki, aki felfüggesztette tanulmányait, hogy testvérei és apja mellett legyen.

A férfi aggódik, hogy mi lesz velük, hogyan tudnak majd megélni, ráadásul hitelük is van. Szerencsére jóakarók rendszeresen segítik őket ruhákkal, élelmiszerrel – írja a Blikk. A lap közzétette Ferenc és Tímea legidősebb gyermeke, Kovács Alexandra bankszámlaszámát, hogy aki teheti, azon keresztül támogatni tudja őket: 11773425-04808295-00000000.