Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Fidesz: Jávor Benedekék a nyugdíjasok biztonságát veszélyeztetik

Kiszolgáltatnák őket a migránsbűnözőknek!

Jávor Benedek emeszpépárbeszédes európai parlamenti képviselő együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Nyugdíjas Parlament egyesület tagjaival és azt mondta,

egyformán fontosnak tartják a hárommillió nyugdíjas magyarországi és uniós képviseletét.

Erre válaszul a Fidesz közleményt adott ki, és elmagyarázták, mit is kell valójában gondolni a bejelentésről:

A Fidesz szerint a bevándorláspártiak a nyugdíjasok biztonságát és megélhetését is veszélyeztetik.

A nagyobbik kormánypárt az MTI-nek megküldött reagálásában azt is írta,

teljesen mindegy,

hogy mit ígérget Jávor Benedek a szocialisták nevében a nyugdíjasoknak, mert mindig becsapták őket. Kormányzásuk alatt elvettek az idősektől egy havi nyugdíjat – magyarázzák a semmilyen naptár által nem ismert „13. havi” juttatásra utalva.

Jávor Benedek egyike azoknak a bevándorláspárti európai parlamenti képviselőknek, akik minden egyes migrációt támogató előterjesztést megszavaztak Brüsszelben – olvasható a közleményben, és hozzáteszik: ő és a többi bevándorláspárti a nyugdíjasok biztonságát és megélhetését is veszélyezteti, mert kiszolgáltatnák őket a migrációval járó bűnözésnek és még több pénzt vennének el a nyugdíjasoktól, hogy inkább a bevándorlók ellátását pénzeljék.