Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Lepisálta a saját autóját egy férfi a Nagykörúton

„A szükség az szükség, nem szartam, csak pisiltem” – mentegetőzött.

Lepisálta a saját autóját egy férfi a Nagykörúton
Fotó: Blikk/olvasó

Szürreális jelenetnek voltak szemtanúi a járókelők vasárnap Budapesten: a Blikk olvasója szerint a József körúton egy férfi kiugrott az autójából a dugó közepén, majd levizelte a járművet.

Úgy tudni, bérelt autóval közlekedett a férfi, amikor a szükség rájött, és miután a sáv közepén, járó motorral üresen hagyott kocsiját megöntözte, egyszerűen visszaült a volán mögé, és továbbhajtott.

A Blikk megtalálta a pilótát, aki telefonban azzal kezdte:

A szükség az szükség, nem szartam, csak pisiltem. Nem látták a péniszem, alaposan eltakartam. Ezért hívott, nem?

– méltatlankodott névtelenséget kérve, majd gazdasági szempontokkal is alátámasztotta a vizelést.

Nem volt üveg nálam, a bérautót pedig nem rondíthattam össze. Az autó takarítása 10-15 ezer forint, a büntetés, ha kapok, 5 ezer. Mérlegeltem

– magyarázta a férfi, és megígérte az újságírónak, hogy többet nem csinál ilyet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyébként valóban eljárást indított az ügyben, aminek kapcsán a Blikk megjegyzi, nem biztos, hogy 5000 forinttal megúszható lesz: a cselekedet a bűncselekmény kategóriát is kimerítheti, és úgy akár közszeméremsértés, sőt, garázdaság is lehet belőle.