Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Kedden sem csitul a szélvihar: hét megyére adtak ki veszélyjelzést

A hétfő után a kedd is a szélvihar jegyében telik majd: az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint hét megyében kell 70 kilométer per órás lökésekre számítani.

A prognózis szerint a hét második napján erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább a keleti megyékben vékonyodik el, szakadozik fel rövid időszakokra a felhőzet. Többfelé alakul ki eső, zápor, a keleti határszélen egy-egy zivatar. A csapadék zöme a nap első felében várható.

Az északi, északkeleti szél több helyen megerősödik, a Dunántúlon, illetve az Észak-Alföldön és a Zemplén térségében viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 6 és 14, keleten 14 és 19 fok között valószínű.

A meteorológiai szolgálat térképe szerint Baranya, Somogy, Zala, Vas, Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben lehet a legviharosabb a szél:

szel

Forrás: met.hu

A szerda sem lesz sokkal kellemesebb. Azt írják, a Dunántúlon jellemzően borult lesz az ég, keleten ugyanakkor hosszabb-rövidebb időre felszakadozik a felhőzet. Sokfelé várható kiadós eső, zápor, keleten, északkeleten zivatar is előfordulhat. A szél egyre többfelé délnyugatira fordul és megélénkül, de az Észak-Dunántúlon olykor viharos lesz az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 9, 16, másutt 16, 21 fok között alakul.