Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Így tette tönkre egy lottómilliomos életét a csillagászati nyeremény

Harta ViktorHarta Viktor

Akkor hatalmas összegnek számító, 1 millió 240 ezer forintot nyert 1959-ben a mórahalmi Szabó István, a mesés összeg azonban pokollá változtatta az életét.

István 124 köteg százforintos bankóban kapta meg az összeget – mesélte a Délmagyarnak az egykori nyertes, aki 18 évesen lett milliomos. Először vett egy Pannónia motort, majd elkezdte elmulatni a pénzt.

„Apródonként, három-négy-öt kötegenként kihordtam a takarékból, és a ruhásszekrényemben egy kalap alatt tartottam. Amikor napokra eltűntem, és a Rigolettóban kötöttem ki Budapesten, édesanyám mindig arról tudta, hogy körülbelül hány napig leszek távol, hogy hány köteg hiányzik a kalap alól. Volt olyan is, hogy jól leittam magam, és kizsebeltek. Amíg kimentem a vécére, a kabátot ostoba módon otthagytam a széken. Nagy könyörgésre egy kalauznő fölvett az éjszakai vonatra, így kerültem haza borostásan, éhesen, szomjasan, még jó, hogy itthon, a kalap alatt volt még lóvé”

– mesélte a most 78 éves férfi, aki két év alatt felélte az összeget.

Többször elvették a jogosítványát, melyet aztán mindig visszavásárolt, egy baleset miatt börtönbe is került. A Délmagyar riportja szerint egyre jobban belesüppedt az alkoholizmusba, lopott, csalt, sikkasztott, összesen 24 év 4 hónapot és 20 napot ült rácsok mögött, ahol szavai szerint papoknak köszönhetően megtért.

1992-ben szabadult, 1999 óta nem iszik, jelenleg Kiskunmajsán, a reformátusok által fenntartott nyugdíjasotthonban él, és az idős férfi most már azt mondja:

„Számomra átok volt a lottónyeremény. A sok pénz is, amiért nem dolgoztunk meg, lehet méreg, akárcsak az alkohol.”

Indul a Való Világ 12, itt lesz látható

Újabb fideszes városból tilthatták ki az Orbán-paródiáival elhíresült Somogyi Andrást

„Milyen szépen bánsz velem” – elalélós posztban magasztalja fricskását Tóth Gabi

Húslevest akartak főzni a sérült gólyából Nyírlugoson

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Újabb brutális bírságot kapott az RTL a Sztárbox miatt